Google+ Followers

2012. december 28., péntek

Roppant hasznos karácsonyi bejegyzés

Bizonyára elkéstem az alábbi bejegyzéssel, mert az ilyenek karácsony előtt jöttek-mentek tömegével a neten, de azért megosztom Veletek, milyen fadíszeket készítettünk. Igen, többes számban, mert a fiúk is lelkesen segítettek a festésben! Sólisztgyurmát készítettem, mert olvastam valahol, hogy milyen praktikus alapanyag ő. Ez bizonyára így is van, de én nem finomított sót használtam, hanem olyat, amilyen gyerekkorunkban volt a só: szürkés, szemcsés, ronda. A végeredményen ez szerencsére már nagyon nem látszik, de nekem hetekre elvette a kedvem a téma befejezésétől. Meggyúrtam, kiszaggattam, szívószállal lyukakat szúrtam rá, szárítottam sütőben, radiátoron napokig. Aztán gondoltam lefújom fehérre. Nem működött. Úgy beitta a festéket, hogy meg sem látszott rajtuk, viszont mérgezést lehetett volna kapni a szagától, förtelmesen büdös volt. Ez csak azért lepett meg, mert a fél nyarat nyílászárók festésével töltöttem és a Trinát szaga sem volt a kedvencem, de ez ahhoz képest felért egy lórúgással. Szóval, nem működött. Vettem fehér temperát, ami azért bizonyult jó ötletnek, mert hagyhattam a srácokat is dolgozni vele és magam is meglepődtem rajta, mennyire élvezték! Főleg a pici. Szeptemberben múlt 2 éves, de olyan odaadással és összpontosítással dolgozott, hogy már csak ezért megérte volna nekiállni :-) Lefestettük a formák egy harmad részét fehérre, a többit pirosra és arany színűre. Ezt követte egy kb. 3 hetes szünet, mert nem láttam magam előtt a befejezést és ettől elment a kedvem, de aztán, ahogy lenni szokott, csak támadt egy ötletem, mégpedig az, hogy nem ecsettel fogom megfestegetni azt a tömérdek apróságot, hanem filctollal rajzolok mintát! És így egy este be is fejeztem a karácsonyfadíszeket, csak ami fehérrel van, azt kellett ecsettel elkészíteni, mert fehér filcet nem vettem időben. A végén lefújtam őket színtelen lakkal, ami legalább olyan büdös volt, mint az első próbálkozás a festéssel, de megérte a munkát. Így néznek ki:
Vaku nélkül pedig így:
Ha az összeset egy fára tettem volna, biztos nagyon dizájnos fánk lett volna, de én megörvendeztettem a nővérem és anyósom is egy-egy adaggal, ráadásul nem tudom nem feltenni a régi fadíszeket, ezért nekem mindig hibrid karácsonyfám lesz! :-)

Kedvet kapva a sikertől, összedobtam néhány békebeli diódíszt is:


Sütemények is készültek ám! Erről sajnos nem tudok fényképet mutatni, mert nem volt nálam a gépem, de kaptam egy okos telefont, ezért ilyen többet nem fordulhat majd elő. Azért elmondom, hogy 3 adag mézes krémest csináltam, és kb. 100 db linzerkosárkát diós habbal, vanília- ill. csokikrémmel töltve. A tortazsákom a 15. db után szétszakadt, ezt egy kisebb agyvérzés követtek ízes káromkodások közepette, ahol az őt készítő kínai összes felmenőjét megemlítettem, meg egy másik népcsoportot is, de őket nem publikálom. Elővettem egy erősnek mondott fagyasztós zacskót, belepasszintottam, és láss csodákat: ez már a 4. után szétdurrant. Rajtam nehéz ám kifogni. Fogtam egy darab fehér vásznat, nyissz-nyassz, anyu gépében szerencsére volt valami fonal fűzve, megberrentettem és ezzel fejeztem be a munkát. Igaz, hogy utána ki kellett dobni, de nem kellett izgulnom, hogy egy erősebb mozdulattól ez is szétszakad.

Milyen kár, hogy mindig olyankorra jövök bele az írásba, amikorra a szemem meg lecsukódik. És ez most sincs másképp, ezért elköszönök és ha addig nem találkoznánk, akkor minden kedves olvasómnak nagyon Boldog Új Évet kívánok!

2012. december 17., hétfő

No creation, just upload

Úgy tűnik, karácsony előtt már nem lesz sok alkalmam az alkotáshoz. Igaz, a kedvem is elment a varrógép halálával, meg van sok más tennivaló is ilyenkor. Pedig milyen szép ötleteket rajzoltam a gyerekek firkafüzetébe! :)
Kiaggattam amúgy az ablakba a papírgurgából készült virágokat, de azt kell mondjam, hogy falon jobban mutatna. Szabad falfelületem viszont nincs, ezért ezt nem reklámozom online.

Csináltam a múlt héten két "zeneszerszámot" a fiúknak ütemérzék fejlesztés céljából. Elég nagy ricsajt lehet vele rendezni, de jó mulatság, amikor azzal vonulnak végig a házon :) Kaptunk egy nagyon jó népzenei cd-t, ezt. Órákig tudják hallgatni és táncolnak rá, meg rázzák a csörgőjüket. ja, el sem mondtam, hogy mi az. Fogtam két konzervdobozt (amúgy ez volt a legnehezebb rész, mert mi nem eszünk semmilyen konzervet), tettem bele egy-egy marék szárazbabot, a tetejére ragasztottam zöld kartonból kupakot és bevontam csomagolópapírral, amit előtte tapétaragasztóval megkentem. 3 perc a radiátoron és kész a tökéletes hangszer. Ez ugyan ezen a felvételen nem  szerepel, mégis ajánlom figyelmetekbe, csak 3:16 perc és nagyon élvezetes.

Mára ennyi, jövőre összébb szedem magam blogírás ügyben :-) Majd szilveszterkor is jól megfogadom!

2012. december 14., péntek

A puding és az ő próbája

Igazából nem is puding, hanem perec. Néhány héttel ezelőtt voltunk Vas megyében, egészen pontosan Magyarszecsődön, ahol Apa unokatestvére lakik. Hazafelé megálltunk Pápán, a nem tudom milyen nevű (vmi zsidó név) pékségben, a hazafele vezető körforgalomnál. Frissen sült, még meleg perecet vettünk, ami számomra roppant kellemes meglepetés volt! Gyerekkoromban utáltam ui. eme pékterméket, mert mindig száraz volt és szörnyű sós az az izé rajta. De ez! Hát valami isteni! Belül omlós, foszlós, kívül még kicsit ropogós, nem sápadt és a sós izé is el volt találva rajta. Kicsinek sem volt mondható, a Nagy mégis bevágott egy egészet menet közben. Sajnos sötétben, ezért nem látta mit eszik, de ennek később lesz csak jelentősége. Nos, én akkor és ott elhatároztam, hogy annyira talán nem lehet nehéz perecet sütni, az is csak kelt tészta, egyszer megpróbálom én is. Ma volt az egyszer. Tegnapelőtt elolvastam a neten kb. 28féle receptet, hogy mitől lesz tuti a perecem. Aztán ma, amíg a törpék aludtak, gondoltam összedobom, hadd pihenjen a tészta. Azám, de nem volt internet kapcsolat. Ezért mással töltöttem a délután egy részét, de mivel karácsonyi ajándékot készítettem elő, ezt itt most nem publikálhatom. A gyerkőcök ébredése után helyreállt a rend, megtaláltam a kipróbálni kívánt receptet itt.
Mivel óvatos duhaj vagyok, olaj helyett olvasztott margarint használtam, mert ettől még puhább a tészta. A fiúk komoly segítséget jelentettek, belemásztak a lisztbe, kigúvadt szemmel nézték, hogy fut fel az élesztő és aki még nem próbált kézi dagasztógéppel tésztát gyúrni, amit két gyerek lóg, az próbálja ki nyugodtan. Még most is majd beszakad a hátam tőle. Szerintem nagyim érzett így, amikor teknőben meggyúrta az egy hétre való kenyértésztát 7 emberre. Na jó, talán neki még jobban fájt, mert picike volt és törékeny.
A tésztám nagyon szép lett, alig győztem elmenteni a segítségek elől, mert falták a nyersen. Már előre örültem, hogy akkor majd sülve is fogják. Hát, nem. :( A Nagy közölte, hogy ő nem szereti a perecet, a Kicsi meg csak megnyammogta és visszatette a többi közé. Most őszintén. Nézzétek meg és szóljatok hozzá, hogy én csinálhattam vmit rosszul, vagy ilyen válogatós kölkeim vannak?
Nekünk, felnőtteknek amúgy ízlett, még ha picit elsóztam is a sós izét rajta :)

 A második adag pedig:
Mivel a sütőnk alulról kissé minden megéget, a második adagot már forgattam, ezért vannak rajta felül is sültebb foltok. Ízre ugyanolyan volt, mint a fentiek. Finom.

ui: Beállítottam (legalábbis remélem), hogy kérhettek e-mailben értesítőt, ha teszek fel új posztot. Megköszönném, ha valaki (kedves testvérem vagy húgom) kipróbálnátok és szólnátok, hogy működik-e. Egy kezemen meg tudom mondani, hány blogot követek rendszeresen, de csak egynél tudtam ezt beállítani és onnét kapom is mindig a jelzést, ha van mit keresni. Szóval köszi, ha szóltok.

2012. december 10., hétfő

Kenyértartóból ékszertartó

A 2010-es Praktika Magazin valamelyikében láttam egy kimustrált kenyértartóból készült pipereasztalkát. Szerelem volt első látásra. Ezt nekem meg kell csinálnom! - határoztam el és elkezdtem beszerezni a hozzávalókat. A győri lomis piacon kedvesem minden rábeszélőképessége ellenére megvettem a kenyértartót. Szerintem jó vásár volt, mert fiókos és az tele volt mindenféle apró konyhai kincsekkel. Hámozókés, koktélkanál, villák, kések és a fiúk kedvence egy szörnyen giccses aranyszínű kanál valamelyik városunk képével rajta. A lényeg, hogy nagyon lelkes voltam, hogy nekem is lesz ilyen kis asztalom. A kérdést, ami minden oldalról jött, hogy "és hova fogod tenni?" simán elengedtem a fülem mellett. Mert helyem az tényleg nincs neki, de akkor is. Sokáig hömbölgött szegény darab a garázsban, mígnem idén nyáron festék került reá. Lábakat is kukáztam neki anno, szó szerint majdnem, mert egy kidobott fa asztal vázát cipeltem hozzá haza, megláttam benne az én fésülködő asztalkám majdani lábait. Nem volt osztatlan sikere, de azóta is többször tett jó szolgálatot Apának barkácsolás közben. És egyszer majd rákerül a kenyértartó ill. most már ékszertartóm aljára. Szóval a nyáron lefestettem a dobozt, és a múltkor, amikor a baglyos lámpa készült, festettem rá mintát. (Meg egy ugyanolyan színű szék hátuljára is, de azt nem fotóztam le). Most, hogy egy hete nem csináltam semmi igazán mutathatót, nagyon bennem volt, hogy ezt csak be kellene fejezni, ezért elővettem újra. Ott akadtam ui. el vele, hogy a fiókot elválasztó lapok bedagadtak festés után és nem mentek vissza a helyükre. Én mérgemben addig ütöttem őket kalapáccsal, amíg a háromból kettő széttört. Tudom, nem volt túl okos megoldás, de higgyétek el, jól esett :-) Apának itt biztos az öccse jutna eszébe, aki mindennek kalapáccsal megy neki, ami nem működik elsőre...
Agyaltam, hogy mit tegyek bele, amit nem kell szabni, mert se funérlemezem, se fűrészem nincs kéznél. Eszembe jutott, hogy van, fekete kartonom, ami amúgy is jól mutat, ha tesznek rá bármit. Ezért szabtam egy lapot a fiók aljára, majd 2 akkorát, mint az elválasztó. Persze túl vékony volt, ezért kivágtam még kettőt. Hátha. Naná, hogy úgy is túl vékony volt. Merevítés kell ide. Hurkapálca! És ragasztó. Na, ahhoz viszont már túl erős volt a papír, hogy ráhajlítva a hurkapálcára odaragadt volna a másikhoz. Futkostam a házban, de nem találtam meg a tűzőgépet, ami ugyan nem lett volna túl esztétikus, de gondoltam, az erős. Végül fogtam a celluxot és azzal ragasztottam össze a széleit. És tadám! Készen volt! Mehettem is a kincseimért, amik idestova 4 éve nem kaptak kiemelt helyet sem a házban, sem az életemben a kíváncsi gyermekek okán. Mostanra viszont nem akarnak mindent kiszedni a fülemből, sem a nyakamból, ezért újra nőnek fogok öltözni alkalomadtán :)
Megmutatom Nektek a kincsemet:

Sajnos "előtte" fotó nem készült, de mindenki el tud képzelni egy sima fa kenyértartót.





És megrakva ilyen:



A fedelébe belül két helyes rajzszöggel odafogattam egy lyukacsos szalagot, ezen fognak lakni a lógós fülbevalók. Hiába no, szeretem a rendet. :) Most látom, hogy a felső részben is jól mutatna egy fekete alap, de erről már nem fogok beszámolni. Viszont, ha valaha rákerülnek a lábak és lesz helye a székkel együtt, azt majd publikálom. Ami késik, nem múlik.

2012. december 1., szombat

Nnnna. Tész.

Kristóf ezt mondja mostanában, ha valamivel végez. Kitől hallhatta? :)

Lényeg, hogy IGEN,  valóban elkészültem az adventi naptárral, igaz, a vége elég izgalmas volt, mert ma reggel jöttem rá, hogy délután már kell is bontani az elsőt és még nincsenek fent a számok ill. a fél csapatnak még nem volt arca. Úgyhogy reggeli előtt ezt gyorsan megejtettem és most boldogan nézegetem őket, sajnálva, hogy az én gyerekkoromban ez még nem volt szokás, de örömmel, hogy láthatom a csillogást a fiaim szemében! A Naggyal már megbeszéltük, hogy melyiknél tartunk majd, mikor megérkezik a Mikulás. Itt le is szögezte azonnal, hogy "de most nem vesz fel!" És amikor ott tartottam, hogy amikor az utolsót nyitjuk, akkor jön a Jézuska, tapsolva ugrált örömében :-) A Kicsi, mikor rájött, hogy üvegből vannak, kettőt felkapott és már kocogatta is: Tocc! Megmentettem őket.  Így néznek ki:


És így:

És mivel két zsivány mellett nem tudok rendesen figyelni, itt be is fejezem a mai írást. Délután megcsinálom az ablakdekorációt és a vele járó ablakpucolást is...

2012. november 28., szerda

Blogírás alvás helyett

Azt hittem, jó ötlet, amikor kitaláltam, hogy én is bébiételes üvegekből készítek adventi naptárt a fiúknak. Közben több szempontból is kiderült, hogy annyira azért mégsem remek, de ha már belefogtam, be is fejezem. Ma ugyan csak mutatóba tudok szolgálni néhány darabbal, mert örülök, ha elkészülnek vasárnapig. Először is az elhatározás megvolt, de azóta sem találom azt az oldalt a neten, ahol felleltem, megtetszett. Tehát fejből dolgozok, ami jót tesz ugyan az agyamnak, de azért néha egyszerűbb lenne, ha nem csak 5 másodpercre láttam volna az eredetieket. Ráadásul üvegem sem volt, mert az enyémek még akkor sem tettek nekem szívességet a bolti kaja elfogyasztásával, ha épp nyaraltunk, utaztunk vagy csak usziba mentünk. Erikának hála, viszont kaptam 24 db üvegcsét és nekiállhattam életem első adventi naptárának. A lelkesedés igazán megvolt, főleg, hogy az első néhány mozdulatsorral igazán jól lehet haladni. Elmosás, szárítás, lefújás fehér festékkel, gyors száradás, hungarocell golyók felragasztása pisztollyal. Miután visszamentem a boltba és elhoztam a megfelelő méretűeket. :) Irtó szerencsém, hogy volt a pannonhalmi festékboltban mindkettőből elég darabszámú :) Na, szóval, eddig simán ment minden. A sapik és sálak felragasztása sem igényel agysebészi ügyességet, de mire az ember lánya összeszed minden hozzávalót, bizony szűknek bizonyul a konyha. Anyagdarabkáim vannak ugyan kilószámra (én meg ezeket nem tudom kidobni majdcsak-jó-lesz-valamire alapon), de mire a rendelkezésre állót 20 négyzetcentin kiszabtam a darabokat, kétszer vertem le a ragasztópisztolyt az asztalról. Persze lehet, nem éjjel hullafáradtan kellene csinálnom, de napközben meg itt a két figyelő szempár :)
Kb. a 3. hóembernél tartottam, mikor rá kellett jönnöm, hogy nagyságrendekkel lett volna egyszerűbb zsákocskákat varrni, akár 48-at. Ma ugyan összesen másik 5 "ruhát" szabtam csak ki, de közben az járt a fejemben, hogy
  1. mit fogok majd beletenni? 
  2. hogyan értetem meg az aprókkal, hogy ez közös buli?
  3. hova fogom tenni a "manókat", ahol biztonságban is lesznek és el is férnek majd???
Aztán elhessegettem ezeket a gondolatokat, mert már ott tartottam, hogy keresek egy jó nagy kartont és majd jövőre befejezem őket. Ez viszont nem lenne fair, mert hülye fejjel már elmeséltem pár embernek és tudom, hogy kíváncsian várják az eredményt. Megmutatom, hol tartok most, bár még nem festettem rájuk a számokat. Egy db szám anyagból kivágása után azonnal a festés mellett döntöttem :)


 Akinek van ötlete, hogy mit lehetne bele tenni, természetesen nem csokira gondolok, az szóljon legyen szíves, mert még a meglepiket is be kell szereznem!

És íme néhány ötlet, amit gyűjtögetek lelkesen és valószínűleg majd nyugdíjas koromban meg is valósítok!


Nagyszülőknek ajándéknak:
Fára való cukiságok kiflieslevendula.blogspot.com oldaláról:


Az idei egyik kedvencem egy ajtódísz. Szerintem nincs ember, aki nem mosolyogva lépne be egy ilyen ajtón:
És a másik kedvenc, tudjátok miért, a wc-papír gurigákból készült naptár:
Ja, és elkészültek a törpék! Nagyon jól mutatnak az új ruhájukban a téliesült udvaron:


Jó éjszakát, gyerekek.

2012. november 22., csütörtök

Facebook ihlet

Nem voltam termékeny ezen a héten, legalábbis nem látványosan. Kirámoltam a fél garázst, de arról azért mégsem tehetek fel ide képeket :)  Azután határozott rossz hangulatom támadt, hogy semmihez nem volt kedvem. Meghalt a keresztanyám, aki nagyon beteg volt, számítottunk rá, hogy idén már nem fog karácsonyfát díszíteni, de mégis. Nagyon rossz, hogy nincs többé. Anyunak ő volt a legkedvesebb testvére, de erősen tartja magát, nem is értem, hogy csinálja.
Aztán pár nap mélypont után nekiláttam az alkotásnak. Először nem ment könnyen, de terápiának is remek.
Kezdtük azzal, hogy a Naggyal elkezdtük a kerti törpék generál felújítását. Kicsit már kopottan kaptuk őket, de nagy kedvencek voltak, valahogy vidámabb tőlük az udvar. Világéletemben utáltam a giccset, anyunak is összesen 3 db nippje volt, ha jól emlékszem, egy baglyos, egy olvasó kislányos és egy nőalak. Mostanra ők is eltűntek valamelyik szekrényben. Szóval nem voltam soha oda a törpés, gólyás, csicsás kertekért, de... köztudott, hogy az embernek, ha gyereke születik, ott aztán minden megváltozik az addig simán működő agyban. Legalábbis az enyém átkapcsolt totál anya-üzemmódba. Így aztán a törpékben is elkezdtem azt látni, amit ők és egyszer csak megérkezett hozzánk Kököjszi és Bobojsza. Alfi, az eb ugyan izgalmában naponta felrúgta valamelyiküket, de nem sértődősek, nem vették rossz néven. Az udvar téliesítése során észrevettem, hogy rájuk férne egy festés. Jól lesikatyoltam őket és nekiálltunk. Ketten. Nem mondom, hogy könnyű volt egy 3,5 évessel ilyet csináltatni, de imádta!
Ha teljesen kész lesznek, megmutatom őket, egyelőre arra várunk, hogy a Kicsi ne neszelje meg, mire készülünk, mert nem temperával festünk :) Jövő hét ebből a szempontból bemutató hét lesz, mert elkezdtem az ablakdekorációt is összerakni, jól haladok vele, de még nincs mutatható állapotban. Aztán ma csináltam egy jó adag sógyurma formát is, belőlük karácsonyfadísz lesz, esténként festegetem majd le őket.
Viszont ma, mikor néztem, mi történt a facebook-on és ötleteket gyűjtöttem öregkoromra (mert kb. az leszek, mire az összeset megcsinálom, amit eddig már összegyűjtöttem) a fiúk megláttak egy képet, amin kenyértésztába tekert virslik voltak. Nyomott hagyott bennük, mert amikor 10 perccel később megkérdeztem, hogy mi legyen a vacsi, a Nagy egyből rávágta, hogy virslibaba, a Kicsi meg buzgón helyeselt. És mit csinál ilyenkor anya? 1/2 7-kor nekiáll tésztát gyúrni és elkészíteni ezt:
Bors helyett majozézcseppeket tettem szemnek, mert annak nem örültem volna, ha arra harapnak :) Kicsit aggódva figyeltem, mit szólnak majd hozzá, mert a Nagy nem valami gourmet, nem is szereti az új dolgokat és a régiekből is válogat, a Kicsi meg elég sokat elcsent a nyers tésztából,...
de ették, és ez volt a lényeg! Túl sokáig hagytam a sütőben és nem volt ideje megkelni sem, de a Nagynak pont ezért ízlett annyira, mert ropogott a hasa.

És most megyek és dolgozok még egy kicsit az ablakdekón.


2012. november 15., csütörtök

Ma nem alkottam maradandót, viszont rájöttem, hogy sok olyan régi barátnak és ismerősnek is elküldtem a linket, akik nincsenek fent a facebookon, ezért rövid tanakodás után úgy döntöttem, teszek fel a régebben készült dolgaimból párat, amíg az írási ihlet utolér.

Egyik kedvencem az alábbi párna volt, amit a Kicsi születésnapjára varrtam.


Ha akkor tudtam volna, hogy blogot kezdek, akkor a lépéseit is lefotóztam volna. Ezután így fogok tenni a készülő darabokkal. Úgyis kell még egyet varrnom, mert amikor a Nagy meglátta, mi készül, kissé elszontyolodva kérdezte: "Nekem nincs születésnapom. Akkor buszpárnám sem lesz?" Az anyagot már megvettem hozzá és az időjárás is úgy alakul, hogy egyre több időt fogunk bent tölteni, szóval hamarosan lesz nem egészen autentikus sötétkék doppeldeckerünk is :-)

Már gyerekként is szerettem a saját készítésű ajándékokat és az idő haladásával ez az érzés egyre fokozódik. Nagyjából fordítottan arányosan azzal, amit a média és az üzletek erőltetnek, miszerint a karácsony pl. akkor szép igazán, ha tömve van a fa alja méregdrága vackokkal. Persze jó, az, ha éppen egy mindenttudó, 7 nyelven beszélő mobiltelefonba épített konyhai robotgépre vágytál, de mi van, ha mégsem? Én személy szerint sokkal jobban tudok örülni egy apróságnak, ami igazán személyre szól, legyen az egy hozzám illő fülbevaló vagy egy könyv, ami érdekel. Másoknak is igyekszem már ősszel kitalálni, hogy minek örülnének és ehhez igazodom, ha vásárlásról is van szó. Tavaly a fiúknak, bár igazán csak a nyáron kezdtek el vele katonásdit játszani, vesszőparipákat varrtam. Megmutatom:
Nagyon sokoldalú paripák, mert mint megtudtam, lehet velük kardozni és felmosórongyként is szerepet kaptak a Kicsi életében. :)
Folytatás következik, de csak jövő héten. Szép hétvégét kívánok minden kedves olvasómnak! :)
(Engem is meglepett, hogy már mennyien ellátogattatok ide, köszönöm!)



2012. november 9., péntek

Álomkór és lámpa

Nem történt velünk semmi eget rengető, de tegnap éjszakára jutott egy kis meglepi. A Nagy reggel 4-kor felsírt.  Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ő az, aki remekül átalussza az éjszakát 20 hónapos kora óta, a házat el lehet vinni a feje felől. Szóval felsírt. Először szeretett volna mellém feküdni. Mivel erre nem volt mód, kérte, hogy én feküdjek mellé. Az emeletes ágyra. Nos, a történet folytatásának ismeretében már az elsőre vállalkoznom kellett volna még akkor is, ha rajtam alszik. A sírás, hüppögés nem maradt abba, és mire újra elaludtam volna, mert azt hittem elaludt, felsírt, hogy fáj a füle. Mit csinál ilyenkor anya? Indul a meleg palackért. Gyermekkel megbeszéltem, hogy átmegyünk a másik szobába, ott kicsit össze tudunk bújni, nem keltjük fel a sírással a Kicsit is. A másik szobában azért kezdett sírni, mert a palack meleg. Onnét aztán inkább mégsem fájt tovább a füle, vissza a saját ágyunkba. Megnyugvás, majdnem-elalvás, felsírás. Most mi a baj? Fáj a fülem. Éhes vagyok. Kérek ebédet! Ki akarok menni a konyhába! Álmos vagyok. És így tovább. Egészen reggel 7-ig, amikor anyának elfogyott a türelme és felhúzta a redőnyt. Itt kezdődött a Kapcsold le a villanyt! Süt a nap a szemembe!Nem akarok felöltözni! Álmos vagyok, aludni szeretnék, nem tudom abbahagyni- hiszti. Mert szegény addigra tényleg úgy behergelte magát, hogy nem tudta abbahagyni. Semmi nem segített tovább 5 percnél. Először majdnem elvittem oviba, de belegondoltam, hogy
1. ha tényleg fáj a füle, akkor jobb, ha itthon marad, nem ott sírja végig a délelőttöt,
2. ilyen álmosan tudom, hogy élvezhetetlen a gyermek, jobb, ha marad.
Az utóbbi volt a helyes döntés, fél 9-kor elaludt, és amikor hazaértem 1/2 1-kor a Márton napi vásárból, ahol a szülői munkaközösség keretében voltunk más anyukákkal kínálóasszonyok, akkor ébredt fel. Voltunk a doktornéninknél is, de nem látott semmi elváltozást a fülén és azóta sem panaszkodott semmit. Délután viszont a Kicsi nem aludt, úgyhogy estére olyan hullák voltunk, hogy ihaj. Leginkább én.

Ezért nem került fel a festett rizslámpa sem ide, mert erőm sem volt pötyögni. Most viszont pótolom. A szobában van egy régebbi lámpabúra, aminek igazából annyi a hibája, hogy először is üvegből van, ami két fiú mellett nem annyira biztonságos, másodszor az egyik üveget édesanyám leverte róla egy porszívózás alkalmával. Ne kérdezzétek, hogyan :) El kell tűnnie. Ezt már egy éve is tudtam, de most értem oda, hogy nem várhat tovább, itt a tél, a fiúk a szobában fociznak, én meg minden este meglóbálom, amikor beleakadok az emeletes ágy létrájával, amit Apa biztonsági okokból levehetősre szerelt.

Kb. 2 hónappal ezelőtt vettünk a Kikában egy papír lámpabúrát és hozzá függesztéket. Néhány hét agyalás után kitaláltam, hogyan legyen egyedi. először szalvétatechnikázni akartam, de ezt azonnal el is vetettem, miután kinyitottam a búrát, mert roppant gyűrött volt. Körülnéztem a neten, mit találok ez ügyben, de csak a gömb alakúakra találtam remek ötleteket. Aki ráér, nagyon klassz ötleteket találhat itt.
Az enyém végül is ilyen lett:
A másik két oldala meg ilyen:
Még mindig nem a szobában lóg ugyan, de most már biztosan hamar felkerül a helyére.



2012. november 7., szerda

Téli sapkák home made

Az jutott eszembe napközben, hogy miért is kell nekem blogot írni? Annyian vannak, akik jobbnál jobb ötletekkel kápráztatják el a jó népet, kreatívabbak nálam és még idejük is több van. Ez utóbbit mondjuk fogalmam sincs, honnét szerzi pl. egy 3 gyerekes anyuka, de nyilván ügyesebbek, mint én. Meg az is felötlött, hogy szeretném-e, hogy vadidegenek olvassák a soraim és kommenteljenek hülyeségeket. Nem akarok itt senkit ismeretlenül megsérteni, de az utóbbi időben több blogot is meglátogattam és a hozzászólásokba belekukkantva megállapítható, hogy mindenhova jut legalább egy hülye, akinek semmi se jó és nem hozzá- hanem beszól. Kivéve eddig a Tiédet, Kata. :) Előre szólok, hogy az ilyet én el fogom küldeni melegebb éghajlatra, nem udvariaskodok senkivel.
Visszatérve az indító gondolatra: azért írok blogot, mert egyrészt így minden egy helyen lesz és a rövid története is látható. Sokszor nem az az érdekes, hogy mit készítettél, hanem hogy miért és hogyan. Meg lesznek olyan dolgok is, amiket a Facebook-ra nem teszek fel, de szeretném, ha Ti is láthatnátok. Most meg nem agyalgatok itt tovább, hanem megmutatom, mit csináltam.
A kiindulási alapanyagaim a következők voltak: 2 db felnőtt póló, 2 db bébi póló és ami nincs a fotón, vatelin.
A szabásmintát a neten leltem, valami angol nyelvű oldalon, sajnos már fogalmam sincs, pontosan hol és nem is nagyon tartottam magam hozzá, de az igazsághoz ez is hozzátartozik. Szóval kiszabtam a sapikat és összevarrogattam a részeit. Ez így nagyon egyszerűen hangzik, de mikor már kezdtem elfáradni, akkor előfordult, hogy a színét a visszájával varrtam össze, ezért elég sokat gyakoroltam a bontási műveletet is közben. Ez nem fordult volna elő, ha fércelnék, de arra meg sajnálom az időt :)
A végeredmény ilyen lett:
Oldalról meg ilyen:
És ilyen:
Az egész mókára több okból volt szükség.
  • Amikor tavasszal mindegyiknek fülgyulladása volt, nem lehetett olyan sapkát kapni, ami nem babás, de füles és nem mínusz 20 fokra találták ki.
  • Annyira megszerették azokat a darabokat, hogy alig bírtam nyáron levenni róluk :)
  • Mivel nagyon szeretek "bütykölni", jó érzéssel tölt el, hogy én készíthetem el a kedvenc darabokat.
  • A készen kapható sapkák mindig visszaköszönnek az utcán és valljuk be, bármennyire is vagányak és szépek, egyedinek ritkán mondhatók.
Ha holnap lesz időm, felteszem a lámpa búrát, mert az is elkészült, de nincs erőm most többet írni, inkább kihasználom, hogy a Pici is megtanult szépen aludni :)


2012. november 6., kedd

Második jelenés

Kicsit szokatlan még a gondolat, hogy írásban is kifejezzem magam, de azt hiszem, meg fogom szokni :-) Napközben rengeteg minden eszembe jut, amit szívesen megosztanék másokkal is, ismerősökkel, ismeretlenekkel. Aztán eljön az este, mire a csipet csapat ágyba kerül, kissé kifáradok én is és egyszerre tör rám a felismerés, hogy az eltervezett 28 dologból kb. kettőt sikerült is véghez vinnem a nap folyamán. Mármint a szokásos rutinon kívüli cselekvéseket értem ide. Az evéssel ui. néha elég sok idő elmegy, mert a Nagy a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető jó evő gyermeknek. Valamennyit javult ugyan a helyzet, mióta ovis, de annyit meg romlott, hogy hazacipel minden bacit és hát sajnos megfázás is előfordult már, így aztán többet van itthon, mint oviban.
Nem szeretem visszaolvasni, amit írtam, de mivel hülyeségeket nem akarok írni, megtettem. Eléggé csapongok a témák között, de így van ez, minden mindennel összefügg :-)
Ma nem volt sok időm igazán semmire, még csak most fogok nekiállni, hogy befejezzem a tegnap elkezdett rizslámpa festését. Ha elég ügyes leszek, akkor holnap teszek fel róla képeket! Ehhez viszont most nem írással kellene töltenem az időt, mert az este is gyorsan eltelik és aludni is kell valamennyit. Ezt azért mondom ilyen lazán, mert a Kicsi most szokott le a szopizásról és az elmúlt 3 hét azzal telt, hogy tanítottam egyedül elaludni. Mit mondjak? Az eleje nehéz volt, de okos gyerek, és a fokozatosság úgy tűnik nála bevált. Ma este sec perc alatt elaludt, már mellé sem kellett bújni! Néha még nekem is szokatlan, hogy az elmúlt 2 évben gyakorlatilag vagy a hónom alatt aludt, vagy mint az utóbbi időben, rajtam és egy éjjel átlagban 5-6szor felébresztett. Ma reggel meg meglepve láttam, hogy 1/4 7 van! Jé, átaludtuk az éjszakát! :-) Kérte, hogy menjek oda hozzá és már aludt is hamarosan. Közben elhatároztam, hogy felkelek, hajat mosok, kávézok és elolvasom az újságot, míg mindenki alszik. Még a pontot se gondoltam oda mondat végére és már aludtam is. Hiába, no, 1-2 éjszaka alatt nem lehet behozni 4 évnyi nemalvást.
Most viszont tényleg elvonulok alkotni, de megpróbálok csatolni ide egy képet gyakorlásképpen.
Wow! Fent van :-) Ez egy kesztyűbagoly, amit valamelyik du. készítettem, amikor a téli cuccokat szedegettem elő és ennek az egynek nem akadt párja (már tavaly sem). A Nagynak nagyon tetszett, javasoltam neki, hogy mutassa be a nyuszijának, hogy ő az új lakótárs. Felmászott az ágyára és illedelmesen szót fogadva ezt mondta: "Nyúl, ezt itt az új bagolytárs! " Igen, ilyen jó fej gyerekem van :-) 3,5 éves.

2012. november 5., hétfő

A kezdet

Úgy vagyok ezzel a blogírással, mint Kertész Ákos a Sikátor c. sikerkönyvével. Öt évig tartott, míg megírta, mert nem jutott eszébe az első mondat.