2012. november 6., kedd

Második jelenés

Kicsit szokatlan még a gondolat, hogy írásban is kifejezzem magam, de azt hiszem, meg fogom szokni :-) Napközben rengeteg minden eszembe jut, amit szívesen megosztanék másokkal is, ismerősökkel, ismeretlenekkel. Aztán eljön az este, mire a csipet csapat ágyba kerül, kissé kifáradok én is és egyszerre tör rám a felismerés, hogy az eltervezett 28 dologból kb. kettőt sikerült is véghez vinnem a nap folyamán. Mármint a szokásos rutinon kívüli cselekvéseket értem ide. Az evéssel ui. néha elég sok idő elmegy, mert a Nagy a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető jó evő gyermeknek. Valamennyit javult ugyan a helyzet, mióta ovis, de annyit meg romlott, hogy hazacipel minden bacit és hát sajnos megfázás is előfordult már, így aztán többet van itthon, mint oviban.
Nem szeretem visszaolvasni, amit írtam, de mivel hülyeségeket nem akarok írni, megtettem. Eléggé csapongok a témák között, de így van ez, minden mindennel összefügg :-)
Ma nem volt sok időm igazán semmire, még csak most fogok nekiállni, hogy befejezzem a tegnap elkezdett rizslámpa festését. Ha elég ügyes leszek, akkor holnap teszek fel róla képeket! Ehhez viszont most nem írással kellene töltenem az időt, mert az este is gyorsan eltelik és aludni is kell valamennyit. Ezt azért mondom ilyen lazán, mert a Kicsi most szokott le a szopizásról és az elmúlt 3 hét azzal telt, hogy tanítottam egyedül elaludni. Mit mondjak? Az eleje nehéz volt, de okos gyerek, és a fokozatosság úgy tűnik nála bevált. Ma este sec perc alatt elaludt, már mellé sem kellett bújni! Néha még nekem is szokatlan, hogy az elmúlt 2 évben gyakorlatilag vagy a hónom alatt aludt, vagy mint az utóbbi időben, rajtam és egy éjjel átlagban 5-6szor felébresztett. Ma reggel meg meglepve láttam, hogy 1/4 7 van! Jé, átaludtuk az éjszakát! :-) Kérte, hogy menjek oda hozzá és már aludt is hamarosan. Közben elhatároztam, hogy felkelek, hajat mosok, kávézok és elolvasom az újságot, míg mindenki alszik. Még a pontot se gondoltam oda mondat végére és már aludtam is. Hiába, no, 1-2 éjszaka alatt nem lehet behozni 4 évnyi nemalvást.
Most viszont tényleg elvonulok alkotni, de megpróbálok csatolni ide egy képet gyakorlásképpen.
Wow! Fent van :-) Ez egy kesztyűbagoly, amit valamelyik du. készítettem, amikor a téli cuccokat szedegettem elő és ennek az egynek nem akadt párja (már tavaly sem). A Nagynak nagyon tetszett, javasoltam neki, hogy mutassa be a nyuszijának, hogy ő az új lakótárs. Felmászott az ágyára és illedelmesen szót fogadva ezt mondta: "Nyúl, ezt itt az új bagolytárs! " Igen, ilyen jó fej gyerekem van :-) 3,5 éves.

1 megjegyzés:

  1. A beállításoknál ki tudod szedni, hogy a kommenteléshez 158 karaktert fel kelljen ismerni és bemásolni, hogy bebizonyítsd, hogy nem vagy kémrobot. Megéri, mert én pl ettől fogok agyvérzést kapni. :)

    VálaszTörlés