Elszomorít, felháborít, amit látok, hallok, bármerre nézek.
Nem vagyunk nagy tévénézők, heti 1-2 órára tehető a képernyő töltött órák száma és ez is többnyire az este 10-11-ig terjedő időszakra tehető. Ez azért lényeges a mondandóm szempontjából, mert nem nézek híreket egyik csatornán sem, soha nem kapcsolok a két legnépszerűbb kereskedelmi szennytömegre és a BBC Earth-ről csak akkor lépek máshova, ha az adott dokumentumfilmet már láttam, vagy valamelyik másik ismeretterjesztő csatornán valami érdekesebb fut. Ezzel el is érkeztem a témához, amin megdöbbentem. Nem kapcsoltam el a reklámblokk alatt, ezért lenyűgözve vettem tudomásul, hogy 3 különböző hitelt is ajánlgattak 10 perc alatt és ha jól emlékszem, mindegyik személyi volt. Tehát nem arra próbálták a jónépet (szándékosan egybeírva) ösztönözni, hogy gyűjtsön, majd vegyen hitel segítségével házat, hanem hogy fogyasszon. Ha nem telik, akkor is! Vegyél fel hitelt, költs, fizess, fizess, fizess! Mélységesen felháborodtam már a nyár elején is, amikor belefutottam egy hasonló baromságba, ahol a szobafestést oldották meg hitel segítségével mennyei boldogságban. Mi a jó büdös fene van az emberek agyával? Megtöppedt? Elsorvadt? A fene megette, ha egy szobafestéshez hitelt kell felvenni!!! És ezt bombázzák, addig, amig mindenkinek teljesen normális nem lesz, hogy a pénz, amiért dolgozunk minden áldott nap, nem elég egy szobafestésre, parkettázásra vagy egy új fogsorra. Vagy egy nyaralásra vagy bármeddig folytathatnám a sort. Rémülten gondolok azokra a családokra, ahogy a gyerek mellett nonstop megy a tévé, mert felnő egy generáció, aminek az lesz a normális, hogy bármit szeretne megengedni magának, ahhoz bankhitel vagy házhoz jövő hitel kell. És különben is rohadjon meg mindenki, akinek több van, mint nekem? Nem hiszem, hogy ez csak engem zavar.
A másik az iskolakezdés. Ilyen-olyan támogatások, munkába menet a rádióban szomorú, megtört hangú színésznő próbál bennünk bűntudatot ébreszteni, ha külső segítség nélkül meg tudtuk venni a tornacipőt és az iskolaszereket, mert ez nem mindenkinek sikerül ám! Nem, hogy a nyavalya törné ki, de ez nehogy már az én lelkiismeretemen száradjon! Sajnálom azokat a családokat, de inkább a gyerekeket, ahol ez ekkora problémát jelent, aki ismer, tudja, hogy a magam módján és lehetőségein belül mindig segítek is, ahol tudok. De az, hogy ezt így államilag támogatva intézményesítik és kollektív bűntudatot ébresztve próbálnak engem rávenni, hogy adakozzak jobbra vagy balra, hát NEM!!! Aztán nagy mellénnyel hirdetik (ezt is rádióban hallottam), hogy hány gyerek kapott ingyen tankönyvet és fog kapni ingyen étkeztetést. Ezt a témát egyből két részre osztom:
1. Köszönjük, hogy kifizetik a sok felesleges papírhulladékot az ismerősök cégeinek és ezt nem a mi zsebünkből veszik ki. A gyerekeim matek könyve(i!) és munkafüzete(i!) másfél kilót tesznek ki, lemértem. Borzasztó vastag, nehéz papírból készülnek, gondolom, hogy azért strapabírók legyenek valamennyire és csurig vannak képekkel, színekkel, ábrákkal. Mázlim van, hogy amúgy szeretnek számolni és jó tanáraik vannak. Elméláztam, hogy ha nekem kellett volna ezekből tanulni, hát abból tuti nem lett volna ötös érettségi. Minden évben volt egy könyvünk, ami lehetett volna persze színesebb, de a lényeg mindig a füzetben zajlott mindenféle felesleges sallang nélkül. Oda számoltunk, szerkesztettünk, dolgoztunk, onnét gondolkodtunk, nem a milliónyi petinekötalmájavanpanninakhárom feladatból, ahol le van rajzolva Peti, Panni, az 5 alma, a 3 alma, a kosár, a fa meg sorolhatnám. Csak én érzem úgy, hogy feleslegesen vonja el a gyerek figyelmét az a rengeteg rajz? Persze, vizuális típusú gyerekeknél ez akár segítség is lehet, ha nem lenne az egész egy nagy túlzás. Egy szín- és formakavalkád rengeteg indokolatlan ingerrel.
2. Ugyanaz a gondom vele, mint a szobafestéssel. Egy család számára nem szabadna, hogy problémát jelentsen a tankönyvek megvásárlása. A fizetésekkel ill. nem fizetésekkel, a családi pótlék nevetséges összegével kellene foglalkozni, nem azzal kérkedni, hogy helyettem fizették ki a gyerekeim könyveit. Nem voltunk gazdagok, de sosem jelentett problémát az iskolaszerek megvásárlása a szüleim számára. Persze, a mateknál maradva, volt 1 azaz egy darab könyvünk, a mostani alsósoknak meg a színes munkafüzetekkel együtt van 4! Jobban átgondolva, talán jobb is, hogy a jövő évi papírgyűjtésbevalót kormányunk fizeti ki a család zászlót magasra tartva. A mi adóforintjainkból. Ergo: megint át vagyunk verve.
Ha elolvastátok, azt köszönöm. Már nagyon bökte a csőröm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése