2013. május 5., vasárnap

Húsvét májusban?

Jó nagy szünetet hagytam a mai bejegyzésig, ami szintén kis híján dugába dőlt, mert írd és mondd, 49 percig tartott a programnak 4 fotó betöltése. Már majdnem elmentem aludni.

Húsvét előtt nem sokkal újra felpezsdült a fiúk sárkányok és kardok iránti lelkesedése. A Kicsi konkrétan azóta sem válik meg a zöld kardjától, ami történetesen anyu műanyag hosszú cipőkanala. Volt. A gyermek azzal fekszik, azzal kel és nem teszi le, csak ha nagyon muszáj. Képes bal kézzel enni, de a kardot nem ereszti. A Nagy meg eleve botrajongó, tehát egymásra találtak ebben is. Apájukkal kitaláltuk, hogy ha már állandóan kardokkal hadonásznak, akkor a testi épségük tartós megőrzése érdekében jobb lenne, ha megtanulnák megvédeni magukat, azaz, szóljunk a húsvéti nyúlnak, hogy hozzon nekik pajzsot. Meg is vehettük volna őket, de az nekem nem esett volna jól. Apa fából elkészítette az alapot, a fogantyút rá 200 Ft-ért vettem egy bútorkellék boltban. Ezt követhette a díszítés. 
A Naggyal kerestünk az interneten egy neki tetsző sárkányt. Már ettől olyan boldog volt, hogy öröm volt nézni. :)


Felrajzoltam az állatot a falemezre és forrasztópákával körbeégettem a kontúrokat. Alig tartott tovább ez a művelet kb. 4 óránál. Eredetileg nem ezt terveztem, de előre gondolva tényleg mi van, ha leverik róla a festéket és nincs alatta maradandó kontúr? Aztán, ahogy így eljátszogattam éjjelente, már én is alig vártam, hogy készen legyen a MŰ. A festéssel már jobban haladtam és jobban is élveztem a munkát, mert látványosabb volt. :) Nem szeretem, ha valamivel nagyon sokat kell bíbelődni. Ezért nem is fogok hímezni soha.






A Nagy mindenképp piros sárkányt szeretett volna, és mivel hozzá passzoló minőségben zöld színem volt itthon és kék, előbbit választottam, bár utólag gondolva, a kék is jól nézett volna ki :)
Közben volt egy kis ijedelem, mert a gyermek beszaladt a garázsba és egyből kiszúrta a két előkészített pajzsot. Édesem elhitte, hogy a nyúl járt ott, hogy nekik ajándékot készítsen, csak anya megzavarta őt a munkában és elfutott. Persze, miért ne hitte volna el? Még sosem hazudtam neki, ezt meg majd idővel úgyis megbocsátja :)
A kész pajzsok így néznek ki:
Illetve ennél kicsit jobban, mert kaptak egy vastag lakkréteget is, de nincs türelmem még 20 percet várni, míg az a kép is betöltődik. Lényeg ,a lényeg: a törpék nagyon örültek sárkányos pajzsoknak, mi meg annak, hogy nem dolgoztunk velük hiába és reméljük, hogy mire jönnek a nyári mindenféle fesztiválok, ahova természetesen kard nélkül magyar legény nem indul el, megtanulják kezelni a védőfelszerelést is.

Húsvét már rég elmúlt, de megmutatom Nektek a benti tojásfámat.
 
Nem cifráztam túl, műanyag tojásokat vettem a Metroban, azokat díszítettem szalagokkal ill. néhányat festéssel, mert így volt a leggyorsabb.Kb. kétszer ennyi függött az udvari fán is, erről is van fotóm, mert szép látvány volt, ahogy belepte a HÓ. :(

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek a pajzsok! A nyulas hazugság meg tündéri... :)

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem,elérték azt a kort, hogy már lehet velük GARÁZSOLNI.Mint az anyukájukkal annó...

    VálaszTörlés
  3. Nem DARÁZSOLÁS volt az? :-)

    VálaszTörlés