A puding, mint gondolatébresztő

Először is szeretettel köszöntök mindenkit! Ezt azért írom ilyen ünnepélyesen, mert szépen, lassan rájövök a blog háttéroldalainak kezelésére is és ma találtam egy olyat, hogy olvasói statisztikák és úgy meglepődtem, hogy na! Képzeljétek, vannak olvasóim az Ororszországi Föderációból, Spanyolországból (Kati?), Írországból (Bea?), Kanadából (Lívia?), Romániából, Ausztriából és az USA-ból is. Németországból is van 5 helyről bejelentkezésem, Kata, ez nem lehetsz mind Te :-) Egyszóval köszönöm, hogy olvastok, remélem tudtok valami hasznosat is elvinni tőlem néhanapján!

Ma délután mindkét gyermek bal lábbal ébredt. Aludtak volna még, de a tegnapi esetből tanulva inkább közbeléptem 2 óra után, mikor a Kicsi megébredt. Próbáltam őket jobb kedvre deríteni, ez elég gyorsan sikerült is, mert a Kicsi hamar megbékél, a Nagy meg kijelentette, hogy egy pudingtól biztos jobb kedve lenne :-)

Az étcsokis a kedvenc, együtt is elég gyorsan elkészültünk vele. Közben támadt néhány gondolatom ezzel kapcsolatban, amit most megosztok azzal, aki tovább olvas.
Én gyerekként utáltam a pudingot, még az állagától is irtóztam. Nem jövök rá, hogy ez hol gyökerezik, de mára annyi maradt meg belőle, hogy rá sem bírok nézni a hatlapos nevű közönségkedvenc sütire, pedig anyósom csukott szemmel is összedobja egy fél délelőtt.
Nos, míg kavargattam a pudingot, azon gondolkodtam, miért tudnak a gyártók olyan töméntelen mennyiségű előre készített és csomagolt cuccot eladni drága pénzért. Egy kis doboz jó minőségűnek mondott cuccért simán elkérnek 100-120 Ft-ot, ez kb. 3 evőkanálnyi adag. Még nem számoltam ki ugyan, hogy egy csomagból hány evőkanálnyi puding készül, de sok. És az én kölkeim ma úgy bevágták, hogy nekem csak a lábos maradt :) A gyártók sikerére közben jöttem rá. Először is: nem forró. Igen, ez nagy dilemma, mert az ember elkezdi, kavarja, várja és még negyed óra múlva is odaég a nyelve. Ráadásul lesz a tetején egy vastag "bőr", amit a többség utál. Erre a két problémára találtam választ és most nem vagyok rest leírni.
Az utóbbi problémát úgy lehet kiküszöbölni, hogy lehűlésig folyamatosan kell kevergetni. Hogy ez a folyamat ne tartson éjfélig, nyáron egy adag hideg vízbe állítom a főzőedényt, most télen pedig könnyű dolgom van, mert csak kiviszem a hóba és -ma lemértem- 3 perc alatt langyosra hűlt. Se bőrösödés, se hosszú várakozás, se műanyag dobozok a szemetesbe, se tartósítószer meg lejárati idő és még olcsóbb is, mint a bolti.
Jó étvágyat!

Kenyér és pizza. Vagy pompos. Vagy kenyérlángos.

 Úgy kezdődött, hogy a fb-on megláttam egy szépséges kenyeret egy fotón, amit megosztottam azzal a felkiáltással, hogy ezt megcsinálom. Elég sokan találták ezt jó ötletnek, és egy kedves táncostársam (aki esetleg nincs képben, annak kedvéért: tánc = néptánc) egyből kérdezte is, hogy viszek-e belőle próbára. Ugyan később akartam kipróbálni, de igazából nagyon jó ötlet volt azonnal elkezdeni több okból is. Az egyik, hogy nagyon fogyóban volt a pityókás kenyerünk, ami nem zöldül meg, nem esik porrá a 2. napon, hanem még 4 nap múlva is finom és fogyasztható, AZ A PÉK viszont csak kétszer jön egy héten, meg amúgy is el akartam újra kezdeni a házi kenyérsütést, mert torkig vagyok a lisztjavítószerekkel és térfogatnövelőkkel. Másrészt a Kölkök imádnak bármiben segíteni, annál jobban, minél nagyobb rumlit lehet vele csinálni, mint pl. a liszttel és ráadásul tésztát kóstolgatni is imádnak. Igaz, ebben csak a Nagy segített, mert épp megérkezett Apa, és a Kicsi vele játszott inkább.
Mivel péntekre mindenképp valami pizzás témát terveztem ebédre, összekötöttem a két projektet. Mondom a receptet originálban:

45 dkg liszt
1 ek só
4,2 dl langyos víz
2,5 dkg friss élesztő
2 ek olaj

Előre szólok, hogy az egy evőkanál só iszonyúan sok bele, a fele bőven elég! Mivel elég nagy különbségek tudnak lenni só és só között, mindenképp kóstoljátok meg a tésztát előre! Én az élesztőt nem futtatom, hanem a langyos vízben feloldom és úgy keverem a liszthez. Ezt még akkor tanultam, amikor pizzériában dolgoztam Bad Füssingben és ott az olaszok ezt mindig így csinálták, szóval bevált, tuti recept. Vízből is kevesebbet tettem bele, mert ugyan minél lágyabb a tészta, annál foszlósabb lesz a végeredmény, de nem szeretem, ha hozzám ragad a kulimász. A lisztet meg felesben kevertem rétesliszttel, igazából a pizza kedvéért, de a kenyérnek sem ártott meg. Nos, a receptem ezek szerint:

25 dkg liszt
20 dkg rétesliszt
1/2 ek só
3,2 dl víz
1 dl tej
2,5 dkg élesztő
2 ek olaj
A képen dupla adagot láttok:

A lényeg le ne maradjon! Ezt nem lehet csak úgy egyből megsütni, hanem legjobb este bekeverni és másnap sütni. Ha nem érsz rá délelőtt, semmi pánik, hideg helyen simán megvár a tésztád, sőt, annál jobb lesz a végeredmény! Ki kell venni a hűtőből, újra begyúrni, formázni és beletenni egy kivajazott (zsírozott), lisztezett jénai tálba, aminek teteje is van.

Ebben szépen átmelegszik, megkel és lehet is sütni. Azt írja: 220 fokon, 40 percig. Gázsütőnk van, így simán betettem egy forró sütőbe, közben kicsit visszavettem és amikor már színe lett, akkor kivettem, kicsit megspricceltem vízzel és visszatettem készre sülni. A fedő alatt hagytam kihűlni, így belül finom puha lett, kívül meg finom ropogós. Ilyen, ni:

A gyerekek minden nélkül eszik és ez nálunk akkora nagy szó, hogy nincs itt akkora betű, hogy megmutathatnám.

Amíg a kenyér sült, megcsináltam a pizzát is. Elárulok néhány egyszerűsítő trükköt, mert sokan azt hiszik, hogy pizzát sütni tudomány, pedig marhára nem az. A fent leírtak szerint kell eljárni vele és kell hagyni neki pihenési időt, mert ha gyúrás után azonnal sütöd, puha lesz és löttyedt. Inkább hagyni kell megkelni 2-3szor is. A másik fontos, nem kell hozzá megvenni mindenféle alapanyagokat, mert attól csak drágább lesz, de jobb nem biztos. Én pl. azt hittem, van itthon sonka, mert amúgy mindig van, de ma nem volt. Találtam viszont 1, azaz egy darab debreceni kolbászt. Reszeltem sajtot, és körülnéztem, mi mehetne még rá. Maradt tegnapról brokkoli (párolva, utána fokhagymás olivaolajon megforgatva), találtam gombát is.

A paradicsomszósszal sem bajlódtam most (pedig arra is van jó receptem), de valahogy jobban szeretjük a tejfölös variánst. Tejfölbe fokhagymát törtem, icipici só és kész is a kence. A tésztát nem nyújtogattam deszkán sodrófával, hanem beletettem egy sütőpapírra a tepsibe és amíg a rávalókat készítettem, néha tapicskoltam rajta egyet. Így egyre nagyobb lett és nem kellett beleizzadni, hogy állandóan visszaugrik kicsire. Tehát mindig hagyni kell egy kicsit pihenni a tésztát.  Az olaszok nem csak a tetejére teszik a pizzának a sajtot, hanem alulra, a szószra is, mert akkor lehet még rá tenni szószt és már nem fog lefolyni róla. Erre kerülnek az ízlés szerinti mindenfélék. Egyszer csináltam maradék pörköltből is hasonlót, ledaráltam, ami megmaradt, rákentem, sajt és kész. 4 féle közül akkor az fogyott el először, tehát megéri kreatívnak lenni a hűtőből.
Amikor kész volt az egész, kerestem még rá valami színeset, ez egy kaliforniai paprikának kb. 1/8-ad része lett kockára vágva és némi lila hagyma. A maradék sajtot rászórtam a tetejére.
Így nézett kis sütés előtt:

És így utána:

Ha a pizzából mostanra maradt volna, az én mesém is tovább tartott volna.