Roppant hasznos karácsonyi bejegyzés

Bizonyára elkéstem az alábbi bejegyzéssel, mert az ilyenek karácsony előtt jöttek-mentek tömegével a neten, de azért megosztom Veletek, milyen fadíszeket készítettünk. Igen, többes számban, mert a fiúk is lelkesen segítettek a festésben! Sólisztgyurmát készítettem, mert olvastam valahol, hogy milyen praktikus alapanyag ő. Ez bizonyára így is van, de én nem finomított sót használtam, hanem olyat, amilyen gyerekkorunkban volt a só: szürkés, szemcsés, ronda. A végeredményen ez szerencsére már nagyon nem látszik, de nekem hetekre elvette a kedvem a téma befejezésétől. Meggyúrtam, kiszaggattam, szívószállal lyukakat szúrtam rá, szárítottam sütőben, radiátoron napokig. Aztán gondoltam lefújom fehérre. Nem működött. Úgy beitta a festéket, hogy meg sem látszott rajtuk, viszont mérgezést lehetett volna kapni a szagától, förtelmesen büdös volt. Ez csak azért lepett meg, mert a fél nyarat nyílászárók festésével töltöttem és a Trinát szaga sem volt a kedvencem, de ez ahhoz képest felért egy lórúgással. Szóval, nem működött. Vettem fehér temperát, ami azért bizonyult jó ötletnek, mert hagyhattam a srácokat is dolgozni vele és magam is meglepődtem rajta, mennyire élvezték! Főleg a pici. Szeptemberben múlt 2 éves, de olyan odaadással és összpontosítással dolgozott, hogy már csak ezért megérte volna nekiállni :-) Lefestettük a formák egy harmad részét fehérre, a többit pirosra és arany színűre. Ezt követte egy kb. 3 hetes szünet, mert nem láttam magam előtt a befejezést és ettől elment a kedvem, de aztán, ahogy lenni szokott, csak támadt egy ötletem, mégpedig az, hogy nem ecsettel fogom megfestegetni azt a tömérdek apróságot, hanem filctollal rajzolok mintát! És így egy este be is fejeztem a karácsonyfadíszeket, csak ami fehérrel van, azt kellett ecsettel elkészíteni, mert fehér filcet nem vettem időben. A végén lefújtam őket színtelen lakkal, ami legalább olyan büdös volt, mint az első próbálkozás a festéssel, de megérte a munkát. Így néznek ki:

Vaku nélkül pedig így:

Ha az összeset egy fára tettem volna, biztos nagyon dizájnos fánk lett volna, de én megörvendeztettem a nővérem és anyósom is egy-egy adaggal, ráadásul nem tudom nem feltenni a régi fadíszeket, ezért nekem mindig hibrid karácsonyfám lesz! :-)

Kedvet kapva a sikertől, összedobtam néhány békebeli diódíszt is:

Sütemények is készültek ám! Erről sajnos nem tudok fényképet mutatni, mert nem volt nálam a gépem, de kaptam egy okos telefont, ezért ilyen többet nem fordulhat majd elő. Azért elmondom, hogy 3 adag mézes krémest csináltam, és kb. 100 db linzerkosárkát diós habbal, vanília- ill. csokikrémmel töltve. A tortazsákom a 15. db után szétszakadt, ezt egy kisebb agyvérzés követtek ízes káromkodások közepette, ahol az őt készítő kínai összes felmenőjét megemlítettem, meg egy másik népcsoportot is, de őket nem publikálom. Elővettem egy erősnek mondott fagyasztós zacskót, belepasszintottam, és láss csodákat: ez már a 4. után szétdurrant. Rajtam nehéz ám kifogni. Fogtam egy darab fehér vásznat, nyissz-nyassz, anyu gépében szerencsére volt valami fonal fűzve, megberrentettem és ezzel fejeztem be a munkát. Igaz, hogy utána ki kellett dobni, de nem kellett izgulnom, hogy egy erősebb mozdulattól ez is szétszakad.

Milyen kár, hogy mindig olyankorra jövök bele az írásba, amikorra a szemem meg lecsukódik. És ez most sincs másképp, ezért elköszönök és ha addig nem találkoznánk, akkor minden kedves olvasómnak nagyon Boldog Új Évet kívánok!

No creation, just upload

Úgy tűnik, karácsony előtt már nem lesz sok alkalmam az alkotáshoz. Igaz, a kedvem is elment a varrógép halálával, meg van sok más tennivaló is ilyenkor. Pedig milyen szép ötleteket rajzoltam a gyerekek firkafüzetébe! :)
Kiaggattam amúgy az ablakba a papírgurgából készült virágokat, de azt kell mondjam, hogy falon jobban mutatna. Szabad falfelületem viszont nincs, ezért ezt nem reklámozom online.

Csináltam a múlt héten két "zeneszerszámot" a fiúknak ütemérzék fejlesztés céljából. Elég nagy ricsajt lehet vele rendezni, de jó mulatság, amikor azzal vonulnak végig a házon :) Kaptunk egy nagyon jó népzenei cd-t, ezt. Órákig tudják hallgatni és táncolnak rá, meg rázzák a csörgőjüket. ja, el sem mondtam, hogy mi az. Fogtam két konzervdobozt (amúgy ez volt a legnehezebb rész, mert mi nem eszünk semmilyen konzervet), tettem bele egy-egy marék szárazbabot, a tetejére ragasztottam zöld kartonból kupakot és bevontam csomagolópapírral, amit előtte tapétaragasztóval megkentem. 3 perc a radiátoron és kész a tökéletes hangszer. Ez ugyan ezen a felvételen nem  szerepel, mégis ajánlom figyelmetekbe, csak 3:16 perc és nagyon élvezetes.

Mára ennyi, jövőre összébb szedem magam blogírás ügyben :-) Majd szilveszterkor is jól megfogadom!

A puding és az ő próbája

Igazából nem is puding, hanem perec. Néhány héttel ezelőtt voltunk Vas megyében, egészen pontosan Magyarszecsődön, ahol Apa unokatestvére lakik. Hazafelé megálltunk Pápán, a nem tudom milyen nevű (vmi zsidó név) pékségben, a hazafele vezető körforgalomnál. Frissen sült, még meleg perecet vettünk, ami számomra roppant kellemes meglepetés volt! Gyerekkoromban utáltam ui. eme pékterméket, mert mindig száraz volt és szörnyű sós az az izé rajta. De ez! Hát valami isteni! Belül omlós, foszlós, kívül még kicsit ropogós, nem sápadt és a sós izé is el volt találva rajta. Kicsinek sem volt mondható, a Nagy mégis bevágott egy egészet menet közben. Sajnos sötétben, ezért nem látta mit eszik, de ennek később lesz csak jelentősége. Nos, én akkor és ott elhatároztam, hogy annyira talán nem lehet nehéz perecet sütni, az is csak kelt tészta, egyszer megpróbálom én is. Ma volt az egyszer. Tegnapelőtt elolvastam a neten kb. 28féle receptet, hogy mitől lesz tuti a perecem. Aztán ma, amíg a törpék aludtak, gondoltam összedobom, hadd pihenjen a tészta. Azám, de nem volt internet kapcsolat. Ezért mással töltöttem a délután egy részét, de mivel karácsonyi ajándékot készítettem elő, ezt itt most nem publikálhatom. A gyerkőcök ébredése után helyreállt a rend, megtaláltam a kipróbálni kívánt receptet itt.
Mivel óvatos duhaj vagyok, olaj helyett olvasztott margarint használtam, mert ettől még puhább a tészta. A fiúk komoly segítséget jelentettek, belemásztak a lisztbe, kigúvadt szemmel nézték, hogy fut fel az élesztő és aki még nem próbált kézi dagasztógéppel tésztát gyúrni, amit két gyerek lóg, az próbálja ki nyugodtan. Még most is majd beszakad a hátam tőle. Szerintem nagyim érzett így, amikor teknőben meggyúrta az egy hétre való kenyértésztát 7 emberre. Na jó, talán neki még jobban fájt, mert picike volt és törékeny.
A tésztám nagyon szép lett, alig győztem elmenteni a segítségek elől, mert falták a nyersen. Már előre örültem, hogy akkor majd sülve is fogják. Hát, nem. :( A Nagy közölte, hogy ő nem szereti a perecet, a Kicsi meg csak megnyammogta és visszatette a többi közé. Most őszintén. Nézzétek meg és szóljatok hozzá, hogy én csinálhattam vmit rosszul, vagy ilyen válogatós kölkeim vannak?
Nekünk, felnőtteknek amúgy ízlett, még ha picit elsóztam is a sós izét rajta :)

 A második adag pedig:

Mivel a sütőnk alulról kissé minden megéget, a második adagot már forgattam, ezért vannak rajta felül is sültebb foltok. Ízre ugyanolyan volt, mint a fentiek. Finom.

ui: Beállítottam (legalábbis remélem), hogy kérhettek e-mailben értesítőt, ha teszek fel új posztot. Megköszönném, ha valaki (kedves testvérem vagy húgom) kipróbálnátok és szólnátok, hogy működik-e. Egy kezemen meg tudom mondani, hány blogot követek rendszeresen, de csak egynél tudtam ezt beállítani és onnét kapom is mindig a jelzést, ha van mit keresni. Szóval köszi, ha szóltok.

Kenyértartóból ékszertartó

A 2010-es Praktika Magazin valamelyikében láttam egy kimustrált kenyértartóból készült pipereasztalkát. Szerelem volt első látásra. Ezt nekem meg kell csinálnom! - határoztam el és elkezdtem beszerezni a hozzávalókat. A győri lomis piacon kedvesem minden rábeszélőképessége ellenére megvettem a kenyértartót. Szerintem jó vásár volt, mert fiókos és az tele volt mindenféle apró konyhai kincsekkel. Hámozókés, koktélkanál, villák, kések és a fiúk kedvence egy szörnyen giccses aranyszínű kanál valamelyik városunk képével rajta. A lényeg, hogy nagyon lelkes voltam, hogy nekem is lesz ilyen kis asztalom. A kérdést, ami minden oldalról jött, hogy "és hova fogod tenni?" simán elengedtem a fülem mellett. Mert helyem az tényleg nincs neki, de akkor is. Sokáig hömbölgött szegény darab a garázsban, mígnem idén nyáron festék került reá. Lábakat is kukáztam neki anno, szó szerint majdnem, mert egy kidobott fa asztal vázát cipeltem hozzá haza, megláttam benne az én fésülködő asztalkám majdani lábait. Nem volt osztatlan sikere, de azóta is többször tett jó szolgálatot Apának barkácsolás közben. És egyszer majd rákerül a kenyértartó ill. most már ékszertartóm aljára. Szóval a nyáron lefestettem a dobozt, és a múltkor, amikor a baglyos lámpa készült, festettem rá mintát. (Meg egy ugyanolyan színű szék hátuljára is, de azt nem fotóztam le). Most, hogy egy hete nem csináltam semmi igazán mutathatót, nagyon bennem volt, hogy ezt csak be kellene fejezni, ezért elővettem újra. Ott akadtam ui. el vele, hogy a fiókot elválasztó lapok bedagadtak festés után és nem mentek vissza a helyükre. Én mérgemben addig ütöttem őket kalapáccsal, amíg a háromból kettő széttört. Tudom, nem volt túl okos megoldás, de higgyétek el, jól esett :-) Apának itt biztos az öccse jutna eszébe, aki mindennek kalapáccsal megy neki, ami nem működik elsőre...
Agyaltam, hogy mit tegyek bele, amit nem kell szabni, mert se funérlemezem, se fűrészem nincs kéznél. Eszembe jutott, hogy van, fekete kartonom, ami amúgy is jól mutat, ha tesznek rá bármit. Ezért szabtam egy lapot a fiók aljára, majd 2 akkorát, mint az elválasztó. Persze túl vékony volt, ezért kivágtam még kettőt. Hátha. Naná, hogy úgy is túl vékony volt. Merevítés kell ide. Hurkapálca! És ragasztó. Na, ahhoz viszont már túl erős volt a papír, hogy ráhajlítva a hurkapálcára odaragadt volna a másikhoz. Futkostam a házban, de nem találtam meg a tűzőgépet, ami ugyan nem lett volna túl esztétikus, de gondoltam, az erős. Végül fogtam a celluxot és azzal ragasztottam össze a széleit. És tadám! Készen volt! Mehettem is a kincseimért, amik idestova 4 éve nem kaptak kiemelt helyet sem a házban, sem az életemben a kíváncsi gyermekek okán. Mostanra viszont nem akarnak mindent kiszedni a fülemből, sem a nyakamból, ezért újra nőnek fogok öltözni alkalomadtán :)
Megmutatom Nektek a kincsemet:

Sajnos "előtte" fotó nem készült, de mindenki el tud képzelni egy sima fa kenyértartót.

És megrakva ilyen:

A fedelébe belül két helyes rajzszöggel odafogattam egy lyukacsos szalagot, ezen fognak lakni a lógós fülbevalók. Hiába no, szeretem a rendet. :) Most látom, hogy a felső részben is jól mutatna egy fekete alap, de erről már nem fogok beszámolni. Viszont, ha valaha rákerülnek a lábak és lesz helye a székkel együtt, azt majd publikálom. Ami késik, nem múlik.

Nnnna. Tész.

Kristóf ezt mondja mostanában, ha valamivel végez. Kitől hallhatta? :)

Lényeg, hogy IGEN,  valóban elkészültem az adventi naptárral, igaz, a vége elég izgalmas volt, mert ma reggel jöttem rá, hogy délután már kell is bontani az elsőt és még nincsenek fent a számok ill. a fél csapatnak még nem volt arca. Úgyhogy reggeli előtt ezt gyorsan megejtettem és most boldogan nézegetem őket, sajnálva, hogy az én gyerekkoromban ez még nem volt szokás, de örömmel, hogy láthatom a csillogást a fiaim szemében! A Naggyal már megbeszéltük, hogy melyiknél tartunk majd, mikor megérkezik a Mikulás. Itt le is szögezte azonnal, hogy "de most nem vesz fel!" És amikor ott tartottam, hogy amikor az utolsót nyitjuk, akkor jön a Jézuska, tapsolva ugrált örömében :-) A Kicsi, mikor rájött, hogy üvegből vannak, kettőt felkapott és már kocogatta is: Tocc! Megmentettem őket.  Így néznek ki:

És így:

És mivel két zsivány mellett nem tudok rendesen figyelni, itt be is fejezem a mai írást. Délután megcsinálom az ablakdekorációt és a vele járó ablakpucolást is...